Egy mihaszna pasi

Egyre több feszkó

tegnap este elég jó kis feszkó alakult ki. Tudni kell a bnőmről, h sose tudja hol kéne abbahagyni a kérdezősködét (úgy is hívom néha, h "miértke"). De még arra válaszolj, hogy... Kimentem vacsorázni, mikor lefeküdt (én akkor már a hálóban voltam), természetesen jött utánam a konyhába és nekikezdtett. Rögtön az elején leállítottam és megkértem, ne vegye el az étvágyam. Nem értette és előjött a "mégisezthogyképzeli" arckifejezés. Aztán besiettem a nappaliba kicsit gépezni, h elkerüljem a folytatást. Persze, h követett és jött a kérdéstenger. De még azt az egyet válaszold meg, h szeretsz-e egyáltalán. Na erre nem tudtam felelni... Mert nem akarom bántani. 5 éve élünk együtt. Aranyos, kedves, lehet rá számítani. Vannak hibái, de kinek nincsenek? De egyre jobban azt érzem, amit tudtam is mindig, nem ő a nagy Ő... Kicsit menekülés és bosszú képpen jöttem vele össze. Nem azért, mert annyira levett a lábamról. Jókor volt jó helyen. 5 éve össze akartam jönni azzal a nővel, akivel idén januárban ez sikerült. De 5 éve nem. Ezért kaptam az alkalmon és csakazértis összejöttem a bnőmmel. Geciség, tudom, de akkor jó ötletnek tünt. Valszeg fel sem tünt volna, ha januárban nem találkozom újra az én nagy Ő-mel. És most nem tudom kit okoljak? Mert okolni mindig kell vkit. Okolhatom a bnőmet, h ellaposodott a kapcsolatunk és mára inkább lakótársak vagyunk, mint szerető páros. Okolhatom a "csábítót", h mért pont most jött, a lakásvásárlás után, mért nem 5 éve, mért nem 1 éve? De okolhatom magamat is, mert a saját döntéseimért csakis én vagyok a felelős. Igazából mindegy is, ez már így alakult. Ha nem lenne a lakás, nem hezitálnék, szakítottam volna már a bnőmmel. De ez így gáz, h a lakás tartson mellette... Most csak hagyom, hadd menjen minden a maga útján.