Húsvét
Csendes voltam a blogn húsvétkor, mivel ez egy titkos blog, nem írhatom, ha nem vagyok egyedül. Szombaton állatkertben voltunk a bnőmmel, kicsit untam, de egész jó volt. Vasárnap a szerelmemmel mentem a vásorligetbe. Ez viszont fantasztikus volt! 4 órát sétáltunk, bejártunk mindent és sokat nevettünk és még többet csókolóztunk. Pedig mindig elitéltem azokat, akik az utcán csőröznek... Aztán hétfőn jött a sírás. Kitálaltam a bnőmnek, persze nem mindent, mivel nem volt hozzá szívem. De elmondtam, h nem szeretem úgy, ahogy rég (bár régen se szerettem eléggé szvsz). És azt is, h gondolkodnom kell kettőnkről és legszivesebben eladnám a lakást. Ő nem akarja eladni. Tiszta patt helyzet. És persze tudom, h ha eladjuk, akkor rengeteg pénzt bukunk rajta. A bnőm egész este sírt, be is dagadt a szeme. Sajnáltam szegényt, de nem tudok mit tenni, ha átkarolom, nem tudom őszintén tenni...
Egyre több feszkó
tegnap este elég jó kis feszkó alakult ki. Tudni kell a bnőmről, h sose tudja hol kéne abbahagyni a kérdezősködét (úgy is hívom néha, h "miértke"). De még arra válaszolj, hogy... Kimentem vacsorázni, mikor lefeküdt (én akkor már a hálóban voltam), természetesen jött utánam a konyhába és nekikezdtett. Rögtön az elején leállítottam és megkértem, ne vegye el az étvágyam. Nem értette és előjött a "mégisezthogyképzeli" arckifejezés. Aztán besiettem a nappaliba kicsit gépezni, h elkerüljem a folytatást. Persze, h követett és jött a kérdéstenger. De még azt az egyet válaszold meg, h szeretsz-e egyáltalán. Na erre nem tudtam felelni... Mert nem akarom bántani. 5 éve élünk együtt. Aranyos, kedves, lehet rá számítani. Vannak hibái, de kinek nincsenek? De egyre jobban azt érzem, amit tudtam is mindig, nem ő a nagy Ő... Kicsit menekülés és bosszú képpen jöttem vele össze. Nem azért, mert annyira levett a lábamról. Jókor volt jó helyen. 5 éve össze akartam jönni azzal a nővel, akivel idén januárban ez sikerült. De 5 éve nem. Ezért kaptam az alkalmon és csakazértis összejöttem a bnőmmel. Geciség, tudom, de akkor jó ötletnek tünt. Valszeg fel sem tünt volna, ha januárban nem találkozom újra az én nagy Ő-mel. És most nem tudom kit okoljak? Mert okolni mindig kell vkit. Okolhatom a bnőmet, h ellaposodott a kapcsolatunk és mára inkább lakótársak vagyunk, mint szerető páros. Okolhatom a "csábítót", h mért pont most jött, a lakásvásárlás után, mért nem 5 éve, mért nem 1 éve? De okolhatom magamat is, mert a saját döntéseimért csakis én vagyok a felelős. Igazából mindegy is, ez már így alakult. Ha nem lenne a lakás, nem hezitálnék, szakítottam volna már a bnőmmel. De ez így gáz, h a lakás tartson mellette... Most csak hagyom, hadd menjen minden a maga útján.
Közben sikeresen bevásároltam. Vettem jó kis rosé-t, h borba fojtsam bánatom és mellé sok sok édességet, mivel kell a boldogsághormon is. Azt hiszem kezd rajtam elhatalmasodni a depresszió... Menet közben kiderült, h a bnőm, akivel együtt élek, elkezdett pasizni. Nem is bánom, hiszen én is januártól randizom. Hozzáteszem, sose csaltam meg eddig senkit, ez az első alkalom, ez is 5 évbe telt, míg így alakult. Az lenne a legjobb, ha találna magának vmi gazdag pasast, aki megvenné a lakást és ezzel levenné a terhet a nyakamról. Azért megvettem a hülyék adóját jelentő lottó szelvényt is, hátha...
blog.hu
Gondoltam, ha már új blog, akkor kell vmi szép kis sablon is hozzá. Találtam is párat, még tesztelgetem, de ez a japán stílus tetszik, mindig is vonzódtam japánhoz (kivéve a sushit). Ha megkérdeznék, hova utaznék leginkább, egyértelműen Japán lenne az úticél. A lakást is próbáltam japánosan berendezni, de elég nehéz ez Magyarországon. Illetve nem biztos, h nehéz, csak vastagabb pénztárca kellene hozzá. Én maradtam az Ikea-nál és fekete-fehér bútorokat választottam, azokból is minnél kevesebbet. Rizspapír lámpa azért van és mini zen kert is. Rizspapír paravánt azért még akarok, ebben a teaházban láttam is nagyon szép térelválasztókat, ajánlom mindenkinek, aki egy igazán jó teaházat keres. http://teaerdo.hu/ Teaházban profi vagyok, mivel leginkább oda járunk a szerelmemmel. Jó kis elbújós szeparék, napközben kevés ember, finom teák, jó hangulat.
Blogindító
Egy hírtelen jött ötlettől vezérelve belekezdek ebbe a blogba. Vhol azt olvastam, hogy jó, ha az ember kiírja magából a problémáit. Ezt a 4 éve működő blogomon nem tudom megtenni, mert érintettek ismerik és olvassák azt. Ezért az új blog, új név, anonimitás.
És különben is van időm, hisz nem dolgozom, épp munkát keresek, erre még van 2 hónapom kb. A régiből eljöttem sok pénzzel a zsebben. Aztán találtam is újat, de az nem jött be, nem nekem való. De nem akarok újra "jó katona" lenni és visszamászni a mókuskerékbe! Vmi kötetlenebb munka kéne, ahol legalább a hétvégéim szabadok és vmennyire én oszthatom be az időmet. A régi 9:30-21:30ig tartó volt, folyamatos munkarenddel, beledet is kidolgoztató telekommunikációs multinál. A multival nincs baj, az legalább bejelent, adja a juttatásokat, nem jársz úgy, h az orvosnál derül ki, nincs betegbiztosításod.
Ezen kívül van más gáz is. Ezek együtt jönnek, mármint a problémák... Vettünk egy lakást a párommal, persze hitelre az egészet. Nem is gondoltam bele, h ez mekkora felelősség, mennyire odaköt majd egy másik emberhez, egy nőhöz. Miután 5 éve vagyunk együtt, azt hittem, h ezzel nem lehet semmi baj. De lett. Beleszerettem egy másik nőbe. És rájöttem, h a páromat nem is szeretem igazán, inkább csak mint egy jó barátot... És most nem tudok kilépni a lakás miatt. Persze mindent vissza lehet csinálni, el lehet adni, de hogyan? Jelzáloghitellel vettük. Mi van, ha fél évig sem kel el? Addig is egy fedél alatt, egy ágyban kell együtt lennünk, miközben szakítottunk. Ez azért elég kemény szitu. A "másik nő" pedig csak vár, de ki tudja meddig bírja így, másodikként, titokban, ritkán és lopva találkozva. Várva, h egy hétvégére el tudok szabadulni és végre megszökhetünk vhova. Miközben mindig csak vele szeretnék lenni.
És a végére hab a tortán: van egy jó kis autoimmun betegségem, ami nem akar gyógyulni. Pedig tömöm magamba a gyógyszereket, de semmi.
